Bemutatkozás

Az 1997. októberében létrejött Információs Társadalomért Alapítvány (ITA) keretében az országos hatáskörűen működő INFOTA Kutatóintézet az informatika magyarországi fejlesztésének támogatását tűzte ki céljául. Alapító okiratának szellemében elősegíti az informatikával kapcsolatos tudományos tevékenységet és kutatást. Ma már az INFOTA kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerével tudásközpontokat épít, amelyek magától értetődően szerves részét képezik a korszerű tudományos ismeretek társadalmi és gazdasági hasznosításának. Elsősorban az információ és a tudás kezelésének, s a ma ennek meghatározó technikai hátterét képező számítástechnikának és informatikának alkalmazás-centrikus felfogását, humán, szervezeti, jogi, menedzsment- és társadalomtudományi aspektusait, illetve interdiszciplináris megközelítését kívánja meghonosítani.

Partnereink gondolatait, ötleteit, amelyeket idő vagy szakember hiányában nem tudnak megvalósítani, mi valóra váltjuk; ha gondjaik vannak, mi találunk nekik megoldást.

Az ITA kiemelt területként kezeli az örökségvédelmet és a turizmust. Az e témákban készülő informatikai fejlesztések és projektek révén, felhasználva a modern technika, a digitális kultúra lehetőségeit, kívánja elősegíteni a magyar kulturális és örökségvédelmi értékek megőrzését. Az Alapítvány nem titkolt célja, hogy a projektek az értékmegőrzésen és bemutatáson túl üzleti hasznot is hozzanak a kulturális és turisztikai intézményeknek, szervezeteknek.

Az 1997. október 1-én kelt Alapító Okirat által létrejött az Információs Társadalomért Alapítványt (ITA), melynek céljai:

  • Támogatni a magyarországi informatika fejlesztését;
  • Támogatni az informatikai tevékenységgel kapcsolatos tudományos tevékenységet és kutatást, és az ezekkel foglalkozó információs központok segítése;
  • Támogatni a magyarországi infrastruktúra fejlesztését, ezen belül különös tekintettel a magyarországi számítógép felhasználás elterjesztésére;
  • Támogatni az önszerveződő helyi közösségeket, önkormányzatokat, különös tekintettel az önszerveződő helyi közösségek és önkormányzatok informatikai struktúrájának kiépítésére;
  • Támogatni a helyi kulturális élet fejlesztését, különös tekintettel a helyi kulturális közösségek informatikai rendszerének fejlesztésére;
  • Segíteni a helyi közösségeknek ismertségük növelésében, különös tekintettel a helyi közösségek ismertségének informatikai eszközükkel történő fejlesztésére;
  • Az informatika segítségével közreműködni a munkanélküliség csökkentésében;
  • Támogatni a környezetvédelmi gondolkodás elterjedését az informatika segítségével;
  • Különböző, az információs társadalom kialakítását elősegítő tanulmányok, kutatások támogatása;
  • Segíteni a különböző tárgyú információk széles körű terjesztését, információs központok létrehozását.

Az Alapítvány közhasznú tevékenységeket végez céljai elérése érdekében (Nyilvántartási szám: 7399), a Közhasznú Szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. §. c. pontjában meghatározottak szerint:

  • Tudományos kutatás;
  • Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;
  • Kulturális tevékenység;
  • Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése;
  • A munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások.

Tevékenységi kör
Az alábbi tevékenységeket az Alapítvány keretein belül működő Infota kutató központ munkatársainak közreműködésével végzi:

  • oktatás,
  • múzeumi tevékenység, kulturális tevékenység,
  • felsőoktatás,
  • mérnöki tevékenység,
  • természettudomány, műszaki kutatás-fejlesztés,
  • társadalomtudomány, humán kutatás-fejlesztés,
  • könyvkiadás,
  • időszaki kiadványok kiadása,
  • hangfelvétel sokszorosítás,
  • videofelvétel sokszorosítás,
  • számítógépes adathordozó sokszorosítása,
  • innovációs témakör,
  • pénzinformatika terület.